Hírek

M.UG hírek
2020.01.14

HolyChicks - Túltolás

Mindenkivel előfordult már, hogy egy kicsit túltolta a bulit… Pont erről az állapotról szól a Holychicks zenekar új dala.

A négytagú csajbanda, akik „Pillangóhatás” című szerzeményükkel A Dal 2020-as mezőnyében versenyeznek, egy hajnali afterezős klipet forgattak új szerzeményükhöz. 

A „Túltolás” című dalban megjelenik egy klasszikus bulizós kép: „A nap már fent van, a legtöbben hazamentek, de mi még maradnánk, hiszen a legviccesebb dolgok, legizgalmasabb találkozások, legmélyebb beszélgetések ilyenkor történnek. Ez a klasszikus túltolás” – mesélte a zenekar énekesnője, Hunyadkürti Éva - A dal érdekessége, hogy nincs refrénje, ugyanaz a téma fokozódik, míg végül a katarzis után jön az elcsendesedés, és végre hazamegyünk. A másik izgalmas tény, hogy a zenét Vivivel (dob) ketten írtuk, ő gitározik a felvételen, és a koncerteken is, miközben dobol.”

A kissé fáradt tempójú szám image klipjének rendezője, Makk Vata egyetlen instrukciót adott a lányoknak, és barátaiknak: nagyjából úgy bulizzanak, ahogy szoktak, Jónás Jácint pedig ezt gyönyürű képekben rögzítette.

A dal a 2019-ben kiadott „Ezmáraz” című lemez utolsó trackje, épp ezért (és persze a hangulata miatt) az év utolsó napján jelent meg, hiszen szilveszterkor élik át a legtöbben a túltolás élményét.

2019 egy kifejezetten sikeres év volt a Holychicks számára Maguk mögött tudhatnak egy teltházas lemezbemutató koncertet, ők készítették a „Most van most” című mozifilm végefőcím zenéjét, előzenekarként felléphettek a világsztár Skunk Anansie előtt, és ez már a harmadik klipjük lesz a nagylemezről.

Nézzétek meg a lányok legújabb klipjét itt!