Hírek

M.UG hírek
2021.03.09

HolyChicks - Lélegezz

Könnyed és felemelő szerzeménnyel jelentkezik Magyarország legmenőbb csajbandája.

„A „Lélegezz” lassan egy éve készült. Sőt, a klip nyersanyagát is tavaly forgattuk a már hagyománynak számító nyári alkotótáborunkban, Sukorón és környékén. A szám eredeti terveink szerint a zenekar pandémia utáni fellélegzés-himnuszának készült, de már nem bírtuk tovább magunkban tartani a végeredményt – és áprilisban talán mindenki fellélegezhet”- mondta Seprényi Fanni, basszusgitáros.

A zenekar március elején ünnepli hatodik születésnapját. Ilyenkor rendszerint új dallal és koncerttel jelentkeznek a lányok, bár utóbbi sajnos idén elmarad.

„Jónás Jácint, és Rajnai Gábor képkockái, reméljük, mindenkiben felelevenítik a szabadság érzését! A gyönyörű felvételek klippé formálásában pedig gitáros hősnőnknek, Lahucsky Krisztinek is óriási szerepe volt”- mesélte Tiszai Vivi, dobos.

A HolyChicks minden tagja feketeöves zenész: 2019-ben jelent meg a lányok bemutatkozó albuma „Ezmáraz” címmel, amelyen olyan szerzemények kaptak helyet, mint a „Szabadon” vagy a „Pillangóhatás” - utóbbival A Dal 2020-ban egészen az elődöntőig meneteltek. A zenekar minden, csak nem klisé: a sztereotípiával szembemenő formáció egyik különlegessége, hogy a rock and roll életérzést erős női energiák generálják.

 

Nézzétek meg itt az üdítő új klipet!