Hírek
Escape Plan Recordings hírek
2024.11.13
toldyuuso – SESSION_02 (album- és egyben videóklippremier)
Az elektronikus duó, a toldyuuso harmadik stúdiólemezében az eddigieknél is még grandiózusabb teret adott az elszabaduló kreativitásnak. A két, saját szervezésű dalszerző tábornak, a benne résztvevő több mint egy tucatnyi alkotónak és egy kis „véletlenszerű” twistnek köszönhetően drum and bass, trap, afrobeat, techno, reggae, és elektronikus-folk stílusú zenével is találkozhatunk az erős, keleties behatású albumon. A hangulatra erősít rá a Nepál fővárosról elnevezett, „Kathmandu” című dal is, mely egy új, stúdiózós videóklippel együtt debütál a ’SESSION_02’-vel karöltve.
A két húszas éveiben járó srác szólómúlttal is rendelkezik, míg az énekes-szerző, Barney Soon (Hamar Barnabás) éppen az elektronikus zene őshazájában, Berlinben tanult zenét és alkotott, addig a dj-producer, Karyuu (Mógor Máté) egy kaliforniai kiadónál szerződtette korábban, főként dubstep és riddim profilú trekkjeit.
Ez a kettős minden követ képes megmozgatni ahhoz, hogy jó zenét kreáljon, így jött műhelyük továbbfejlesztésének ötlete.
„A ’SESSION_01’ című, előző albumunkat előre egyeztetett időpontokban külön-külön írtuk az előadókkal, mint normál esetben. A mostani anyag esetén viszont konkrétan mindenkivel együtt írtuk két dalszerző tábor alatt. Együtt laktunk/éltünk először három napot Zamárdiban, második alkalommal pedig négy napot Budapesten. Reggeltől-estig csak zenéket készítettünk, összesen 34-et, azokból választottuk ki a legjobbakat a lemezünkhöz” – mesélte Mógor Máté.
Nemzetiségek, nemek és zenei profiljuk alapján is változatos a közreműködői lista, mely így alakul:
a sztár popszerző, Johnny K. Palmer,
a népszerű rapper, Lil Frakk,
a Pandóra Projektből ismert majordorci,
a szerző-énekesnő vadóc, Blansch,
a Rising Star Tehetségkutató egykori nyertese, Palmira,
Ohnody-val, Szlimmy-vel, ajsa lunával és AKC Misivel is közreműködő producer, Whoel,
- Nagy Rékával is közösen zenélő, gitáros-producer, Michelisz Norman,
a trap bázist erősítő, WimmR,
a tehetséges pop-trap énekes-szerző, nameatmark,
az elektronikus zenei producer, So-Ma és gyakori szerzőtársa, IDUS,
a tehetséges pop-jazz énekesnő, Rimóczi Dóri,
emo-rock feltörekvő énekesnő, CARI,
underground rapper, nameatmark, P.Y.F.U.,
melodikus soul-t képviselő, nigériai előadó Delvin,
nem rég Magyarországra költözött, pakisztáni énekes-rapper, Soulcipher,
- Nagy Réka és Blansch basszusgitárosa, Székely Tamás,
a sámáni hangzású elektronikus producer, Realecta
A sessionök alatt a totális véletlenre bízták, hogy az énekesek-zenészek-dalszerzők és producerek közül kik alkossanak egy-egy csapatatot, igazán egzotikus és újszerű számokat létrehozva.
SESSION_02 dallista:
- MAKAAM (feat. Soulcipher)
- ELÉG (feat. majordorci, Blansch, Whoel, So-ma)
- BAD ENERGY (feat. Johnny K. Palmer, CARI, WimmR, Realecta, & Székely Tamás)
- aholsenkiselát (feat. nameatmark & WimmR)
- Typa Way (feat. Delvin & IDUS)
- SWING DNB (feat. Rimóczi Dóri)
- Baller (feat. So-ma, Karyuu & Barney Soon)
- Skeleton (feat. P.Y.F.U.)
- Kathmandu (feat. P.Y.F.U.)
- Lose Control (feat. WimmR)
- 024 (Lil Frakk)
A toldyuuso háttere:
Aki naprakész a zeneiparral, annak a toldyuuso neve inkább már egy erős márkajelzés, semmint egy bemutatásra váró projekt. 2022-es megalakulása óta a páros co-producerelte például Beton.Hofi legutóbbi nagylemezét, van közös zenéje Sisivel, Lil Frakkal, a Pogány Indulóval, Co Lee-vel és Gyurissal sok más, közkedvelt, underground előadó mellett.
A két húszas éveiben járó srác szólómúlttal is rendelkezik, míg az énekes-szerző, Barney Soon éppen az elektronikus zene őshazájában, Berlinben tanult zenét és alkotott, addig a dj-producer, Karyuu egy kaliforniai kiadónál szerződött, főként dubstep és riddim profilú trekkjeivel.
A formáció idén érkezett májusban egy uk garage EP-lemezzel, ’STUCK OUTSIDE címmel’, és olyannyira termékenyek és céltudatosak, hogy új, ’SESSION_02’ megjelenésekor már egy új stúdiólemezen dolgoznak.
Fred again.. – two more days
Magneoton hírek | 2024.12.13