Hírek

Magneoton hírek
2018.12.10

RÚZSA MAGDOLNA: ADUÁSZ

Új albummal jelentkezik Magyarország legsikeresebb női előadója, Rúzsa Magdolna. Az ’Aduász’ című lemez tökéletesen tükrözi az énekesnő gondolatiságát és személyiségét, és egy különös érzelmi labirintuson vezeti át a hallgatókat.

Mint azt már megszokhatta a közönség, Magdi most is hozott ízeket a gyermekkorából, a múltból vagy éppen a hétköznapjaiból. Az „Aduász” az énekesnő első szerzői lemeze, melyen verseit popzenei köntösben sorakoztatja fel. A dalokat Szakos Krisztiánnal közösen írták. A párosnak köszönhetjük a listavezető „Légzés” és a vadiúj, de máris sláger „Aduász” című számokat is, amelyek a rádiók és a közönség elismerését is kivívták.   

 

Pénteken került a boltokba az énekesnő „Aréna” című CD/DVD kiadása is, amely Rúzsa Magdi 2018-as nagyszabású, dupla Aréna koncertjét mutatja be, ahol a művésznő jól ismert slágerei mellett olyan dalok is elhangzottak, mint például a „Gondolj rám”, melyet Presser Gáborral közösen adott elő. Ha bárki lemaradt volna a koncertről, most pótolhatja az élményt, aki pedig ott volt, újra átélheti a show-t. A néző betekintést nyerhet a különleges koncert látványvilágába, valamint a werkfilmen keresztül a munkafázisokba, illetve abba, hogy hogyan épül fel egy ilyen hatalmas volumenű produkció.