Hírek

Magneoton hírek
2023.10.27

Tolvai Reni – Kurvára fáj

Tolvai Reni új dallal érkezett!

„A "Kurvára fáj" című dalomat életem egy fájdalmas időszakában írtam, amikor egyszerűen nem volt elég kifejező azt mondanom, hogy annyira vagy nagyon fáj. Ez a felvétel egy vallomás a szívemből. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy csúnya szó, de régóta nem az a célom, hogy kompatibilis legyek mindenkinek. Ezt éreztem, ezt tudom adni és ez az egész, érkező albumomra vonatkozik” – mondta el Tolvai Reni, akinek hangja olyan erővel hasít belénk, mint amelyre csak a legnehezebb emlék képes. 

A lelkünkig hatol Tolvai Reni énektehetsége, mindennek pedig mélyen lüktető, saját szerzésű zenéje képezi az alapját. Hazánk egyik legsikeresebbnek mondható női előadóművészének sok idő és belülről fakadó erő kellett ahhoz, hogy felszínre tudja hozni rég eltemetett érzéseit. Szerencsére, keresve sem találhatott volna jobb eszközt ezek transzformálására, mint a zene. Ebből pedig hamarosan, 2024-ben egy lemeznyi adagot kapnak a hallgatók, ugyanis a beharangozóként érkezett „Nyakadon a lánc” után a most debütáló „Kurvára fáj” már a második felvezető.

„Az új lemezem életem eddigi legnagyobb büszkesége. Olyan ötletek és dalok törtek fel belőlem az utóbbi egy évben, mint még soha. A drámai szerelmes vonal mellett párhuzamosan írtam a szexualitásról, a social mediában tapasztalt bántalmazásról, a nőiességről és apukám hiányáról is. Három feat. lesz az albumon, de a nevük egyelőre maradjon titok” – árulta el Reni, aki Fehér Hollón kívül még az EDM és trap producert, Alprite-tal közösen alkotta meg korongját.

A gyönyörű énekesnő-dalszerző egy letisztult, egyszemélyes videóklippel együtt mutatja be újdonságát, amelyben egy klasszikus, hollywoodi színésznő bőrébe bújva és fekete-fehér színvilágával együtt a régi filmeket idézi.

 

Nézzétek meg itt!