Hírek

Magneoton hírek
2021.12.08

Süle Zsolt – Legyen ilyen!

Megjelent Süle Zsolt énekes-dalszerző második nagylemeze!

A 12 dalból álló, önéletrajzi ihletésű újdonságon a veszprémi előadóra jellemzően változatos szerzeményeket találni, ugyanis a bánat, a siker és nosztalgia egyaránt elkíséri: a korong elkalauzol a sanzonos párizsi hangulatba, „eldalolja” egy büszke férfi élményét, aki kudarcai ellenére is talpra áll, sőt még egy visszarévedő bohóc időutazása is szerepet kapott a lemezen. Emellett A DAL egykori, sikeres versenyzője néhai édesapjának dedikált szerzeményével is készült.

„A ’Legyen ilyen!’ tulajdonképpen egy regény tele álmok, vágyak, kapcsolatok történetével”– mondta el a szerző, Süle Zsolt.–„Ez egy jóval frissebb egyben egységesebb album, és Bodnár Péter hangmérnöki-produceri munkájának köszönhetően lett teljes, akivel egész végig egy húron pendültünk.”

 

Hallgasd meg itt a lemezen felcsendülő "Régi hajó" című dalt!