Hírek

Magneoton hírek
2019.06.07

MISKOVITS ft. T.Danny x Fehér Holló - Tudod

T. Danny neve a YouTube közönségének már ismerős, a fiatal tehetség pillanatok alatt hódította meg a nézőket és generált többmilliós lejátszást. A zenekedvelőknek Miskovits Marci és Fehér Holló párosa se új, hiszen a duó közös szerzeményei rendszerint tarolnak (Budapest, Rád vártam (feat. Kállay Saunders), Offos).

Ezúttal pedig T. Danny közreműködésével rázzák fel a napot, itt a „Tudod”.

Igazi friss slágervárományossal jelentkezett a mesterhármas, vagyis Miskovits Marci, Fehér Holló és Telegdy Dani, azaz T. Danny. A fiúk érzelmesre vették a figurát és bebizonyítják, hogy nem csak a női szívek törnek össze, ha egy kapcsolat véget ér.

Telegdy Dani nem csak magasságával emelkedik ki, 8 évig versenyszerűen úszott, ezt egy év vízilabda követte, majd 7 év kosárlabda, és a sport ma is fontos szerepet játszik az életében. Két fiútestvére van, ő a középső, és világéletében zenéléssel szeretett volna foglalkozni. Fél éve óriásit szólt „Csak te” című dala, a lendület pedig nem tört meg, hiszen „Utoljára sírtam érted” című szerzeménye is többmilliós lejátszást generált, a közönség imádja a számait, ahogy a Miskovits Marci és Fehér Holló alkotta páros is a fiatalok egyik kedvencévé vált az elmúlt hónapokban.

Miskovits Marcit még a VIVA műsorvezetőjeként ismertük meg, ahol Random Marci néven futott, de az elmúlt két évben a rapelés vette át a legfontosabb szerepet az életében. Folyamatosan jelenteti meg új felvételeit, és kollaborált már Calidorával, Mat Diamond-dal és Kállay Sauders-szel is.

Fehér Hollót – napjaink egyik legtehetségesebb feltörekvő producerét –, a The Palace zenekar egyik alapítóját a bandával készített interjúja során ismerte meg, azóta pedig elválaszthatatlan barátok és alkotótársak lettek.

Marci mindezek mellett saját gyártású online riportműsorunk, a Magneoton Spotlight műsorvezetője.

A vadonatúj klipet itt tudjátok megnézni!