Hírek

Magneoton hírek
2020.10.22

Latency - Tánc a napsütésben

Izgalmas újdonsággal jelentkezett a Latency zenekar! Legújabb szerzeményükben ezúttal a klasszikus cselló került előtérbe, ami remek triót alkot a lüktető, elektronikus alappal és a mély tartalmú szövegvilággal.

„A dalt egy olyan szerelem ihlette, ami nem teljesülhetett be és végül csak fájdalmat okozott. Számunkra dalszöveget írni olyan, mintha egy naplót vezetnénk. Olyan érzelmeket vetünk papírra, amikről egyébként ilyen mélységben talán soha nem is beszélnénk”- mesélte az énekesnő.

Andi a klipben megmutatta, hogy nem csak hangja varázslatos, hanem csellótudása is megkérdőjelezhetetlen. Az alkotók elmondása szerint már régóta érlelődött bennük a gondolat, hogy a trap jegyeibe hogyan illeszthető bele egy ilyen klasszikus hangszer - a végeredmény pedig magáért beszél, a „Tánc a napsütésben” a két eltérő hangzásvilág fantasztikus fúziója lett. 

„Az alkotás során a céljainkra fókuszálunk, de közben azért igyekszünk néha megállni, és észrevenni a jelenben a boldogságot, az apró dolgokat is, hiszen ez egy csodálatos folyamat. Ha ezt nem tennénk, akkor idővel a felszabadult dalszerzés helyett elkezdenénk munkaként gondolni a zenére, ami nálunk szóba se jöhet. Mi adni szeretnénk úgy, hogy közben jól érezzük magunkat”- tették hozzá.

A dalhoz egy gazdag képi világú klip is készült, amiben a készítők igyekeztek kiemelni a téma mélységét, így a füstös és viharos hátterekhez kontrasztos látványt terveztek, ami még jobban hangsúlyozza a tartalmat.

Alig egy éve, egy zenei szakmai fórumon talált egymásra a Latency-t alkotó Tomi és Andi, de máris megnyerték a Petőfi Rádió „Saját zenéd” versenyét. A zseniálisan friss formáció a líra és trap elemeit vegyítik szerzeményeikben, melyet egy cseppnyi poppal egészítenek ki. Felvételeikben rendszeresen feltűnnek a klasszikus hangszerek is, amivel még egyedibb hangzást adnak számaiknak.

Nézzétek meg a klipet itt!