Hírek

Magneoton hírek
2019.12.13

Dua Lipa - Future Nostalgia

Megjelent Dua Lipa szenzációs dala, a „Future Nostalgia”. A track hamarosan érkező lemezének címadó szerzeménye.

Az albumról októberben nagy sikerrel mutatta be a „Don’t Start Now”-t, amit máris több mint 240 milliószor streameltek.

Az új dal a retró imádók kedvence lesz, ugyanis a ’80-as évek inspirálták, mellette azonban modern és fiatalos hangzásvilágú, igazi rádiós sláger.

„Ezt a dalt Jeff Bhaskerrel és Coffee-val közösen írtuk egy délután Los Angelesben. Játékos és szórakoztató, nem vettük magunkat túl komolyan, de annyira szerettük, hogy mindenképp meg akartuk osztani veletek” - mesélte a brit szupersztár.

Dua Lipa nem akármilyen pár évet tudhat  maga mögött - túlzás nélkül mondhatjuk, hogy napjaink egyik legsikeresebb női előadója, aki nem mellesleg már 2 Grammy-díjjal is büszkélkedhet. Az albán származású énekesnő-dalszerző 2017-ben jelentette meg bemutatkozó „Dua Lipa” című albumát, ami azóta a Spotify-on minden idők legtöbbet streamelt női előadó albuma lett.  A pimaszul fiatal, még  csak 24 éves Duának olyan slágereket köszönhetünk már, mint a YouTube-on több, mint 1,9 milliárd megtekintésnél járó „New Rules”, vagy a Calvin Harissel közös, szintén óriási bombatrack „One Kiss”.

Hallgassátok meg a dalt itt!