Hírek
Magneoton hírek
2026.10.26
Aletta – Ferrari
Korábbi, „Bűbáj” című megjelenése után itt van Aletta legújabb dala és klipje, a „Ferrari”. A kislemez az egyoldalú vonzalom fájdalmas, mégis csábító dinamikáját önti dögös, extravagáns formában.
A „Ferrari” középpontjában a rossz párkapcsolatok kísértései és az érzelmek egyoldalúvá válása van. A track azt a pillanatot dolgozza fel, amikor az egyik félnél még hevesen ég a láng, míg a másik oldalról ez már rég kialudt.
„Ez a dal egy olyan kapcsolatról szól, ahol egyoldalú a rajongás – még én benne vagyok a tüzében, a másik meg már nem. Nagyon mélyről jött, a dal- és a szövegírás is villámgyorsan megvolt, szinte percek alatt összeállt. A stúdiómunka viszont rögös utat járt be, több producerrel is dolgoztunk rajta, mire elnyerte a végső formáját.” – mondta Aletta.
A felvételhez egy kimondottan extravagáns image-klip készült, amely a külsőségekre – a sokszínű stylingra, a haj és sminkre, valamint Tóth Enikő egyedi ruháira – helyezi a hangsúlyt. A vizuális világban a szimbólumok is visszaköszönnek: a halszemoptikás felvételek például a mániákus, beszűkült fókuszú rajongást és a bezártságérzetet hivatottak érzékeltetni. A „Ferrari” ráadásul csak a kezdet: az énekesnő tervei között több új dal és egy lemez is szerepel, így mindenképpen érdemes odafigyelni rá.
Hallgasd meg itt!
James Blunt – Airplane Mode
Magneoton hírek | 2026.11.06
Royal Blood – Dead Company
Magneoton hírek | 2026.11.06