Hírek

Magneoton hírek
2022.06.09

1AM x Lola x Eckü – Már vagy egy perce

Bartalos Jenő számos MAHASZ-listás dal szerzője, szövegírója, míg Vékony Zoli a hazai dance-pop szcéna Fonogram-díjas zeneszerző-producere. Az új duó tagjai külön-külön is elismertek a szakmában, olyan előadókkal dolgoztak már együtt, mint Majka, Tóth Gabi, Zséda, vagy Rácz Gergő. Legutóbb Deniz és Orsovai Reni „Nem érdekel” című slágerében működött közre Jenő és Zoli is, a szám sikerén felbuzdulva pedig úgy döntöttek, hogy saját formációt alapítanak.

A 1AM debütáló dalához az elbűvölő énekesnő, Lola és a Hősökből ismert rapper, Eckü is csatlakozott. A „Már vagy egy perce” azt a pillanatot és életérzést ragadja meg, amikor épp véget ér egy szerelem, de nem a gyötrődő, fájdalmas vég ez, sokkal inkább felszabadul és megkönnyebbül benne a lélek.

Az énekesnőnek több személyes kötődése is van a szerzeményhez.

„Jól éreztem magam a közös alkotás alatt, Jenővel nem először dolgozunk már együtt. Szeretem a lelkivilágát, és azt, ahogyan ír. Férfi szerző ugyan, de a nőkhöz épp úgy szól. Amikor felénekeltem a számot, éppen a sebeimet nyalogató fázisban voltam, így nagyon át tudtam élni a szöveget. 30 felett ezeknek a mondatoknak már egyébként is van súlya, ekkorra az ember már sok mindent átélt. Ennyi idősen már tudod, hogy van olyan, amikor szakítasz és úgy érzed mintha megállt volna a szíved” - árulta el Lola, akinek szüksége volt egy kis időre, amíg a klipforgatásba ismét belerázódott, ugyanis egy ideje kizárólag élő adásokban láthatjuk őt. „Körülbelül két éve szerepeltem klipben utoljára, így olyan volt számomra, mintha újdonság lenne.”

A hangszerelésért elsősorban Vékony Zoli felelt, de a csapat e tekintetben kiegészült a feltörekvő producer Kosztyu Jánossal is, akinek ötletei még izgalmasabbá tették a felvételt.

 

Nézzétek meg az újdonság klipjét itt!