Hírek

Jen Jis & Feder – Keep Us A Part

Feder, azaz eredeti nevén Hadrien Federiconi Nizza városában nőtt fel, ahol igaz szerelembe esett a francia és nemzetközi house illetve hip-hop zenei kultúrával. A fiatal tehetség úgy döntött, hogy Párizsba költözik, hogy beindítsa produceri karrierjét. Első átütő sikerét a „Goodbye” hozta meg, amely 28 országban volt listavezető, többek között hazánkban is az egyik legnagyobb slágerként jegyeztünk 2015-ben. A francia producer azóta olyan, itthon is ismert, nagysikerű dalokat jegyez, mint a „Blind” és a „Lordly”. Néhány hónapnyi szünetet követően Feder december végén egy új kiadvánnyal örvendeztetett meg minket, amelyet egy 4 trackes EP követett. A Breathe című mini album rendkívül változatos és sokszínű keverékét folytatva, Feder ezúttal is egy meghökkentő és kissé szürreális hangzásvilágú dalt dobott piacra, melyben kollaborátorai Jen Jis és Birth Sparks

Hallgass bele itt