Hírek

Alle Farben (feat. KIDDO) – Alright

A berlini DJ-producer, Alle Farben egy sor nemzetközi slágert követően készen áll úttörő karrierje következő fejezetének megkezdésére - itt az „Alright”, amit KIDDO-val közösen jegyez!

Első, 2014-ben debütált slágere, a „She Moves” óta napjaink egyik elsőszámú lemezlovasa Alle Farben. Itthon nemcsak a rádiókat uralja zenéivel, de nem egyszer fordult már meg hazánkban is - legutóbb a Strand Fesztivál idei headliner-eként találkozhattunk vele a Balaton mellett.

A swing, techno és olykor még a klasszikus zene elemeit is ötvöző EDM sztár előszeretettel kollaborál, alkotott korábban közösen Robin Schulz-cal, James Blunt-tal, Steve Aokival, és az Icona Poppal is.

Legújabb trackjében pedig Svédország egyik legkreatívabb dalszerző-énekesnőjével, KIDDO-val működött együtt. Az „Alright” című, felemelő szám igyekszik átlendíteni egy szakításon.

Alle Farben bővebben kifejti a szerzemény hátterét: „Zenei szempontból némileg hű voltam a gyökereimhez, egy kicsit kevesebb organikus hanggal, de továbbra is gondoskodom arról, hogy egyedi stílusjegyeket vigyek a felvételeimbe. Még mindig hallani a trombitát, továbbra is megmozgat, és igyekszem nyári érzést csempészni mindenki szívébe.”

A dal hangulatát fokozza a hozzá tartozó, szürreális házibulit bemutató videóklip, amelyben néhány szórakozó űrlény is feltűnik.

Nézzétek meg itt!