Hírek

Magneoton hírek
2016.11.21

Közel a célhoz: Antal Tímea és zenekara új dallal és lemezzel érkezik

2016 Antal Tímea éve volt: az énekesnő nyáron adta ki „Közelebb” című sikerdalát, saját zenekart alapított, illetve most jelenik meg legújabb kislemeze is. A „Még az úton” című album 5 részben saját szerzeményt tartalmaz, amelyből a címadó dal pénteken látott napvilágot.

A „Még az úton” című lemez egy személyes alkotás, amely az énekesnő elmúlt néhány évét foglalja össze: „Négy évvel ezelőtt csöppentem bele a zenei világba és indultam el a saját utamon, ami nem kevés alkalommal hozott magával mellékutcákat. Ezeket megjárva tapasztaltam meg azt, hogy mire is vágyom úgy igazán, és mi az, amit ebből tovább szeretnék vinni.”

A lemezt Tímea már saját zenekarával együtt vette fel a Michel Sound stúdióban. Faragó Viktor gitáron, Kőrös Tamás basszusgitáron, Borbély Lőrinc dobon, Demko Gergő pedig gitáron és zenei vezetőként segíti az énekesnőt, illetve az „Álmomban” című dal gitárszólóját Madarász Gábor játszotta fel.

Az albumon  két korábban megjelent dal („Elég”, „Közelebb”) újrahangszerelt változata mellett három vadonatúj szám kapott helyet, amelyeket Demko Gergővel közösen írt a fiatal tehetség. Az első, „Álmomban” című dalt Tímea nagyapjának elvesztése ihlette: „A dalban visszaemlékszem az arcára, a közös élményekre és arra, mennyire támogatott mindig is az utamon. Ez a dal azok emlékére szól, akik már nem lehetnek köztünk.”

A következő új szám „Tengerkék” címre hallgat, és a múlt lezárásáról szól. „Egy fénykép rólad, szépen sorban, az albumodba száll”. – mondja a dal szövege. A szám lényege, hogy a régi emlékeket a helyükön kell tárolni – adott esetben egy albumban, egy polcon, de nem érdemes rajtuk tovább rágódni.  

A harmadik új dal, a „Még az úton” egy népdalfeldolgozás. „Életem meghatározó műfaja a népzene. Mindig is szerettem volna átadni azt az életérzést, amit a műfaj nyújtott és nyújt számomra. Ez a dal, mindig emlékeztetni fog arra, honnan indultam, és merre tartok!”

A „Még az úton” című album digitális megjelenés, így a zenei szolgáltatókon elérhető, illetve december 14-én a Spinoza színházban megrendezésre kerül egy lemezbemutató-karácsonyi koncert, amelyben Antal Tímea zenekara 3 vonóssal bővül, az igazi ünnepi élmény érdekében.

 

Hazai forgalmazó: Magneoton

Kategóriák: Teszt kategória #1