Hírek

Helló, lányok! James Blunt új albummal jelentkezik márciusban!

A „The Afterlove” március 24-én kerül a polcokra és már előrendelhető. Az album 10 vadonatúj dalt tartalmaz, amelyek közül a beharangozó szám, a “Love Me Better” a napokban jelent meg. A lemezen többek között Ed Sheeran is közreműködött, így igazi sikerdalokra számíthatunk tavasszal!

James Blunt 2004-ben énekelte be magát több millió hallgató szívébe "You're Beautiful" című számával. A frissen leszerelt katona "Back to Bedlam" című lemeze olyan őszintén fejezte ki az énekes fájdalmát, hogy azonnal öt Grammy-jelölést és nemzetközi elismerést nyert James-nek.

A következő, "All the lost souls" már egy fokkal változatosabb és pozitívabb csengésű korong lett, amely olyan slágereket tartalmazott, mint a "1973" vagy a "Same Mistake". A harmadik album "Some Kind of Trouble" címen jelent meg 2010 telén, a hároméves szünetet arra használta az énekes, hogy újratöltődjön és egy optimistább albumot készítsen. A "Stay the Night" és az "I'll Be Your Man" alapján ez sikerült is, de a lemez nem szólt akkorát, mint az előzők. A "Moon Landing" 2013-ban újra a csúcsra vitte Blunt-ot, a kezdő dal, a "Bonfire Heart" szó szerint berobbant a slágerlisták elejére, egy hét alatt platinalemez lett Nagy-Britanniában és 33 héten keresztül vezette a brit toplistákat.

A „The Afterlove” egy igen erős lemez után jelent meg újabb három éves kihagyás után. Az új anyagon számos sztár-társszerzővel dolgozott együtt a brit zenész: Ed Sheeran mellett Ryan Tedder, a One Republic frontembere, Johnny McDaid (aki az Example és Biffy Clyro anyagain dolgozott korábban), Stephan Moccio (Miley Cyrus és a The Weekend múzsája) és MoZella (akinek a One Direction számait is köszönhetjük) is közreműködtek a „The Afterlove”-on.

James novemberben egy európai turnéra is indul az új lemezzel, amely bár hazánkat sajnos kihagyja, számos közeli országot és várost érint.