Hírek

Magneoton hírek
2016.12.12

A Dal 2017 – a Magneoton bűvös nyolcassal indul a versenyen

Ma került nyilvánosságra az a 30 név, akik bekerültek A Dal 2017 első mezőnyébe. Az indulók között számos tehetséges Magneoton produkció is helyet kapott, szurkoljunk hát együtt Radics Gigi, a Spoon21, Benji, a Mrs. Columbo, Calidora, Pál Benjamin, Pápai Joci és Szabyest bűvös nyolcasának!

Spoon 21: Deák

A Spoon 21 visszatérő versenyzője A Dal műsorának, hiszen 2015-ben a “Keep Marching On” című száma egészen a döntőig repítette az együttest. Legfrissebb daluk, a “Deák” saját szerzemény, amely az idei X-Faktor széria első élő adásában debütált extra produkcióként. A közönség kirobbanó lelkesedéssel fogadta a felvételt és a saját rendezésű videóklip nézettsége is hihetetlen sebességgel ível felfelé.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/spoon-21/

 

Calidora: Glory

Calidora elbűvölő hangjával először 2015-ben találkoztunk Vekonyz “In My Mind” című felvételén. Azóta megjelent az énekesnő első saját, magyar nyelvű szerzeménye “Én már nem” címmel és alig egy hónapja debütált a Tankcsapda feldolgozása is, ami az “Azt mondom állj” című dalból készült. A Dal-jelölt “Glory” az acoustic-house vonalat követi Sean Darin-nek köszönhetően,  a szöveget pedig Dóri egyik barátjával közösen írta.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/calidora/

 

Pál Benjamin: Father’s Eyes

Pál Benjamin neve 2015-ben a Bella Banda nevű világzenei formációnak köszönhetően került a köztudatba, amellyel népdalokat, versmegzenésítéseket játszanak és részt vettek a tavalyi Talentométer tehetségkutatón is. 2016-ban Benjamin felvételt nyert a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol ének szakon kezdte meg tanulmányait, illetve ugyanekkor vette fel a kapcsolatot Tóth G. Zoltán producerrel, hogy elindítsák önálló pályáját és elkezdtek dolgozni a saját dalain.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/pal-benjamin/

 

Mrs Columbo: Frozen King

Galambos Dorina és zenekara, a Mrs Columbo idén már új felállásban és új stílusban hódítja a színpadokat. Az énekesnő mellett Héjja Kati (billentyűs hangszerek), Heigl Laci (basszusgitár, nagybőgő) és Kovács Norbi (dobok) játéka teszik színessé és egyedivé az új hangzást. A hosszabb jazz korszak után a banda nyitott az elektro-pop irányzat felé, ami nagyon is jól áll a csapatnak, így nem csoda, hogy a “Frozen King” elnyerte a zsűri tetszését.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/mrs-columbo/   

 

Radics Gigi: See It Through

Radics Gigi számára sem ismeretlen terep az Euróvizió. Idén egy nagyívű balladával készült, amely az egyik legszemélyesebbre sikerült dala, témája pedig az igaz barátság. A dalt Gigi Kardos Norbival együtt szerezte, a magyar szöveget Riba Zoltánnak, az angol verziót pedig Johnny K. Palmernek köszönhetjük. A zenei alapot egy 120 főből álló szimfonikus zenekar és énekkar kíséri végig, amit Kovács László hangszerelt!

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/radics-gigi/  

 

Pápai Joci: Origo

Pápai Jocit a Megasztár tehetségkutatójában ismerhettük meg. Első nagy slágere a „Ne nézz így rám” című dal volt. 2006-tól számos közös produkcióban („Nélküled”, „Nekem ez jár”) működött közre Majka oldalán, de a legnagyobb sikert a 2015-ben megjelent, „Mikor a test örexik” című dallal érte el. Joci ezután egy újabb önálló számmal jelentkezett, amit Caramellel és Szabó Zével közösen alkottak „Elrejtett világ” címen. Legutóbb szintén Majkával közösen jelentkeztek egy könnyed pop-funk dallal, melynek címe „Senki más” volt.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/papai-joci/

 

Szabyest: Szerelem kell

Szabyest tökéletes példája az új generációs tinisztároknak, ugyanis a saját szobájából indulva, a közösségi oldalakra támaszkodva sikerült óriási hallgatóságot és nézettséget generálnia. Szabi fiatal kora ellenére nagy és lelkes rajongótáborral rendelkezik, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a A Dal 2017 műsorába nevezett fülbemászó popdala, a “Szerelem kell” másfél hónap alatt több mint félmilliós letöltést ért el.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/szabyest/ 

 

Benji: Karcok

Benjit a 2014-es X-faktor széria legjobb férfi előadójaként ismerhettük meg. A Dal 2016 eurovíziós dalválogatóban is szerepelt Benji “Kötéltánc” című dalával. Ebben az évben még további két dallal is jelentkezett, az egyik a “New Day”, a másik pedig a nyári egyik legjátszottabb hazai slágere, a “Filteres álmok” volt. Az idei dalversenyre ismét egy lassú dallal nevezett, melyben teljesen kibontakoztathatja fantasztikus hangját a fiatal énekes.

http://www.mediaklikk.hu/dalparticipant/benji-2/

 

Lesz miért szurkolnunk 2017-ben!