Hírek

Magneoton hírek
2019.01.08

Lotfi Begivel és Kowával nosztalgiázik Kollányi Zsuzsi

Az énekesnő új dallal tér vissza – egy briliáns kollaborációban alkotta meg az „Eszembe jutottál” című szerzeményt. A zenében az ország top producerével, Lotfi Begivel, a szövegben pedig Balázs Gyulával, vagyis Kowalskyval – az Arany Nyíl- és Fonogram-díjas Kowalsky meg a Vega együttes frontemberével – dolgoztak össze.

Kollányi Zsuzsit leginkább a Majka LIVE produkciókból ismerhette meg a közönség, hiszen évek óta az ország egyik legkedveltebb élőzenekaros formációjának frontvonalbeli vokalistája. Az énekesnő az elmúlt két évben már szólódalaival és izgalmas kollaborációival is borzolta a kedélyeket, de évről évre láthatjuk és hallhatjuk a Pilvaker színpadán is.

Nyár végén ikerpárnak adott életet, és azóta magánélete került az első helyre. Most azonban visszatér egy elképesztően fülbemászó felvétellel.

Zsuzsi nem először zenél Begivel, hiszen a DJ-vel és Majkával alkotott hármasuk „Valahonnan” című száma már megközelíti a 30 milliós lejátszást. A szintén Majkával készített „Elég lesz” című dala pedig 20 milliós megtekintés fölött jár a YouTube-on.

Az „Eszembe jutottál” című újdonság zenéjét és szövegét Bartalos Jenő szerezte, aki a „Valahonnan” című slágert is írta Zsuzsinak 2017-ben. Lotfi Begi ezúttal is a hangszerelésért felelt, Kowa pedig karcos és azonnal felismerhető hangját, valamint szólórészén keresztül saját gondolatait dobta be a sztárprodukcióba. A parádés, egy snittes videóklipet Galler András „Indián” rendezte.