Hírek

Magneoton hírek
2018.11.16

KLIPPREMIER: THE PALACE - POLAROID

Vissza a nyárba a The Palace dalával. A banda legújabb, Polaroid című számának videóklipjében igazi sztárparádét villant. A képeken megjelenik Puskás Peti, Varga Viktor, Miskovits Marci és Siklósi Örs, az AWS énekese is.

„Ez a szám a legvidámabb, amit valaha írtunk. Szerettük volna megragadni az elmúlt nyárnak a hangulatát, mert nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtunk idén, és ez teljesen feltöltött minket. Ezt az energiát akartuk átadni a legújabb zenével.” - mondta Kerekes Tibi, az együttes dobosa.

 

A Polaroidot egy tévés forgatás szünetében, egy közös zenélés alkalmával kezdte el írni a banda. A dallam és a szöveg is igazán pozitív, ennek ellenére fontos üzenetet fogalmaznak meg a srácok.

 

„Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy küzdjünk a közös célokért, hiszen ha az oda vezető út meg is viseli az adott emberi kapcsolatokat, a végén erősebb köteléket fog eredményezni. A szöveg értelmezhető egyrészt két személy romantikus történeteként, másrészt pedig a kollektíva, azaz a zenekar egészére vetítve is.” – mondta az énekes, Solymár Mátyás.

 

„A klipet két napig forgattuk. Elek László operatőri munkáján kívül szokásunkhoz híven DIY módon (do it yourself, azaz saját készítésben) raktuk össze a videót.” - mondta az együttes gitárosa, Wittinger Bálint. A negyedik tag és egyben zenei producer, Fehér Holló részleteket is megosztott a forgatásról.

 

„Volt ott minden a Thai masszázs szalontól a Dunába esésig, és az abból következő kötelező jellegű megfázásig! Mivel a Palace „kollektíva” egyfajta közösség, így nem csak négyünkből áll, olyan barátokat és művészeket is bevonhattunk, mint Puskás Peti, Siklósi Örs az AWS-ből, Varga Viktor és Miskovits Marci, akik egy-egy cameo erejéig tűnnek fel a klipben.”

 

A fiúk gyerekkori barátok és immár kilenc éve zenélnek együtt. Korábbi formációjuk, a Flatband rockos világát a The Palace hangzásába is becsempészik, ezt vegyítik elektronikus, pop és alternatív elemekkel.

A formáció mind a négy tagja vegán életmódot folytat – nem fogyaszt állati eredetű ételeket, nem hord bőrt, nem használ állatokon tesztelt kozmetikumokat, stb. –, így az állatok alapvető jogainak védelme az, amit szenvedéllyel képviselnek. A másik kiemelten fontos téma a zenéjükben a testképzavar, amely a fiatalok közt egyre nagyobb körben terjedő népbetegség, emellett az önelfogadás jelentősége és az arra való ösztönzés áll a fókuszban. 

Korábbi, Pulcsiban alszunk című számuk is erre világít rá. A szöveghez Bencze Blanka „Pulcsiban alszom” című könyve adta az ihletet, a hangszerelés pedig Závodi Marcival közösen készült.

Az érzékeny és roppant kreatív társaság a színpadon igazi zúzást művel minden alkalommal. Nyáron, a VOLT Fesztiválon adott koncert igazi mérföldkő volt a The Palace életében, legutóbb pedig a Hard Rock Caféban a Dreher tehetségkutatóján, valamint Halloweenkor az Instantban szedte szét a színpadot a 21 éves szívtiprókból álló banda.