Hírek

Girl Power

Megakollaborációval jelentkezik Rita Ora! A „Girls” című felvételen Cardi B mellett Bebe Rexha és Charlie XCX is helyet kapott, így az eredmény elképesztően ütősre sikerült.

„Megihletett minden olyan nő, aki mer önmaga lenni. Ez a dal azoknak a himnusza, akik nem félnek uralni a világot. Köszönöm a közreműködő társaimnak, akik megtiszteltek ezen a felvételen – önmagukat és hazájukat képviselve. Remélem a gatyátokat is letáncoljátok velünk!” - nyilatkozta Rita.

A brit énekesnő 7 millió kislemezt adott el, köztük az elképesztően népszerű „Your Song” és „Anywhere” című felvételeket. 12 toptízes dala volt eddig (amelyekből 5 platina- és 5 aranylemez) és debütáló albuma platinalemezként végzett az eladási listák csúcsán. Rita egyértelműen bebiztosította magát, mint a szigetország egyik legsikeresebb női előadója. 

A „Girls” egy igazán vidám csajhimnusz, ami csak úgy sugározza a szabadságérzetet. Fiatalos hangulata Cardi B energikus rapszólójában csúcsosodik ki.

Rita Ora Európai turnéjának keretein belül hazánkba is ellátogat, így július 6-án a 2018-as Balaton Sound színpadán is láthatjuk majd az egzotikus szépségű énekesnőt.