Hírek

Cloonee – Be Good To Me

Új slágergyanús track a brit tech-house producertől!

A zseniális brit tech-house producer Cloonee, egy igazán perzselő évet tudhat a háta mögött. 2017-ben megjelent debütáló EP albuma, az „Estes” (ami a Beatport Tech House Chart top „7.” megjelenése volt) hozta meg számára az igazi sikert, amelyet még három követett 2018-ban! Ragályos, különböző műfajokat és stílusjegyeket elegyítő stílusa a Big Beat Records érdeklődését is felkeltette, akik örömmel jelentették meg a vadiúj kislemezt, „Be Good To Me” címmel. Az idei Miami Music Week dj szettjeiben, szinte kötelező darabként jelent meg az új single, melyben az SOS Band 1983-as klasszikusának samplingje már csak hab a tortán. A késő esti bulik táncparkettjét valósággal lángra lobbantja a track, miközben a slágerlistákat is sorra tarolja le. Jelenleg a Beatport TOP 100-as listájának 2. helyét foglalja el, amely már önmagában is komoly fegyvertény.

„Ez a track igazán különleges számomra. Először csupán csak egy DJ tool-nak szántam, aztán a vokált is annyira szerettem, hogy bele akartam tenni a szettjeimbe. Fogalmam sem volt róla, hogyan, csak a hatalmas hatást éreztem! Mindig elég komisz és pimasz dolog, amikor egy terv ennyire összeáll, haha. Nagyon izgatott vagyok, hogy milyen messzire jut majd ez a track!” – nyilatkozta a dalról Cloonee.

Hallgassátok meg a tracket itt!