Hírek

Janelle Monáe - Make Me Feel (Remixes)

A GRAMMY-díjra jelölt énekes-dalszerző Janelle Monáe dala, a „Make Me Feel” már szép eredményeket tudhat magáénak a megjelenése óta. A rendkívül könnyen megjegyezhető dal eredeti verziója igazán friss lüktetéssel és visszafogott hangszereléssel nagyon ütősre sikerült. Janelle múlt héten jelentette meg Dirty Computer című, várva-várt nagylemezét, amelyhez egy 44 perces film is készült. A tehetséges előadóművészt láthattuk már hollywoodi kasszasikerekben is, többek között “A számolás joga” és a “Holdfényt” című nagyköltségvetésű produkciókban, amelyek közül az utóbbi a legjobb filmért járó Oscar-díjat is elnyerte. A “Make Me Feel” sikereinek beerősítéseként remixek is érkeztek, olyan neves alkotóktól, mint a híres svájci dj/producer Maurizio Colella vagyis EDX, valamint a világszerte ismert amerikai szupersztár Kaskade.

Hallgasd meg itt!